A legtöbbször csak úgy élünk egyik évről a másikra, sőt egyik napról a másikra. Gazdálkodunk egyik hónapról a másikra. Vajon érzékeljük-e a különbséget az október és a november, a kedd és a szerda, az ezerkilencszázkilencvenkettő és az ezerkilencszázkilencvenhárom között, vagy akár a kétezer-hét és a kétezer-nyolc között – ami pedig nem is volt olyan rég? Egyik nap olyan, mint a másik, egyik hónap olyan, mint a másik, egyik év úgy telik el, mint a másik. Olyan ez, mint amikor – gyerekkoromban gyakran tettem ezt – hosszasan figyeljük az óramutatókat, és nem vesszük észre, hogy mozdulnának, ha viszont csak néha-néha vetünk egy-egy pillantást rájuk, érzékeljük a helyzetváltozásukat. Innen jött az ötlet: mi lenne, ha az időt nem csak napokban, hónapokban és években mérnénk, de évtizedekben is? Hadd mutassam be ezt a saját példámon, és egy kicsit az ország (meg a világ) példáján!
*
A százkilencvenhatodikban megszülettem és a falusi kisgyerekek életét élve egészen a kisiskolás korig jutottam a fejlődésben. Szülőfalum lakói békés, nyugodt, hagyományos paraszti életüket élték valahol az ország északkeleti peremén, a falu népét nem igazán érintették az ország belsejében a „ki kit győz le?” szellemében zajló csatározások.
A százkilencvenhetedikben kijártam a kötelező és az elvárt iskolákat, a falusi élet mellett megismertem a kisvárosi életet is, és eminens tanulóként igyekeztem mindenkinek a kedvére tenni. Az országban végleg eldőlt, hogy „ki kit győz le”, megtörtént a szocializmus „alapjainak lerakása”, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, sőt lezajlott az első jelentős gazdasági reform is.
A százkilencvennyolcadikban lediplomáztam, megkezdtem szakmai pályafutásomat és családot alapítottam. Az országban és a világban kissé zavaros, ellentmondásos dolgok történtek: a gazdasági mechanizmusban és a társadalompolitikában volt némi visszarendeződés, de emellett nagyarányú – elsősorban vidéki – iparfejlesztési és lakásépítési program is zajlott, ami – sok más sorstársam mellett – az én életutamat is radikálisan új irányba terelte.
A százkilencvenkilencedikben hosszas keresgélés után végre rátaláltam arra, amit kerestem: az igényes, érdekes és felemelő munkára, némi szakmai sikerekre és megbecsülésre. Az országban (és a világban) előre nem nagyon láthatóan, és nagyon lassan, lappangóan, de utólag már jól konstatálhatóan igencsak biztosan érett a fordulat és a reform, végül az egypártrendszer és a tervgazdaság végleg megbukott.
A kétszázadikban felülről néztem a társadalmat: a gazdaságszervező menedzser és a befektető pozíciójából. (Némi áldozatvállalás után igyekeztem élen járni a változások követésében, sőt a változások befolyásolásában.) Az ország a többpártrendszer és a privatizáció meg a tőkeallokáció lázában égett – bár nem mindenki értette, hogy mi is történik valójában.
A kétszázegyedikben ismét alulról láttam a társadalmat és – nem csupán empátiával, de sorstársként – éltem át, amint morális válságba és depresszióba süllyed az ország. Az országban előbb győzött, majd megbukott a kétpártrendszer, miközben ránk köszöntött a pénzügyi és gazdasági világválság.
A kétszázkettedikre nagy terveim vannak. Ismét felülről akarom látni a társadalmat, és leszarom azokat, akik szerint öreg vagyok én már ehhez, merthogy szerintem ez az egész „öregítés” csak egy jópofa – és sajnos jogos – erőfitogtatás. Jó lenne, ha a történelmi és a rendszerszemlélet meg a távolbalátás ismét polgárjogot nyerne! Jó lenne, ha az országnak és a világnak is lennének nagy tervei!
A kétszázharmadikat a régi bölcs mondás szellemében fogom megélni (nem kizárt, hogy „meghalni”), miszerint úgy dolgozom, mintha örökké élhetnék, de úgy élek, mintha rögtön meghalhatnék. A világ? Azt hiszem – most –, hogy „a világban” nagyon fontos dolgok tisztázódnak – zajlik a globalizáció –, miközben „az országban” végbemenő események igencsak periférikussá váltak.
A kétszáznegyedikben olyan bölcs leszek, amit ma még nem vagyok képes felfogni ésszel. A hamut már mamunak mondom – ha mondom egyáltalán – de ez egyáltalán nem zavar. Amellett az sem kizárt, hogy valahonnan a felhők közül, felülről bámulom már csupán a földi világot, ahonnan csak apró kis csetepatéknak látszanak az egykor oly félelmetesnek tűnő hatalmi harcok.
*
Akár az egyén életét, akár az országét (vagy a világét) nézzük, minden évtized más, jól érzékelhetőek a különbségek. Ugyanezt nem – vagy csak nagyon ritkán – tapasztaljuk, ha egyik évet a másikkal hasonlítjuk össze. Az, hogy valaki harminchat éves vagy harminchét, az szinte mindegy. De az, hogy harmadik X vagy negyedik X, az már igencsak releváns differencia.
Én azt mondom, érdemes lenne az időt évtizedekben mérni. Sokkal többet tudnánk és értenénk egy ember életéről, életpályájáról, és talán – biztosan! – tudatosabb, értelmesebb életet élnénk, ha mindig előre gondolnánk legalább a következő évtizedre.
Különösen ajánlom ezt azoknak az embereknek, akik életbiztosításokkal – azaz jövedelembiztosítási és megtakarítási programokkal – hivatásszerűen foglalkoznak.
