Az árvíz kapcsán különböző statisztikai adatokat hallottam arról, hogy a károsultak hány százalékának volt és milyen hányaduknak nem volt lakásbiztosítása. Talán a legvalószínűbb adat, hogy nagyjából a lakások kétharmadára van a tulajdonosoknak biztosításuk Magyarországon - ettől valamivel rosszabb a helyzet az idei árvízsújtotta régiókban.
Sokkal rosszabb a helyzet az életbiztosítások terén: ott nagyjából a felnőtt lakosság egyharmadának van valamilyen életbiztosítása, azaz kétharmadának nincs olyan tartaléka, amihez krízishelyzetben hozzányúlhatna. (N.b.: az "életbiztosítás" valójában "jövedelembiztosítás", ami arra szolgál, hogy ha baj van, akkor legyen mihez nyúlni...) Ezzel a szomorú ténnyel is volt szerencséje társadalmunknak szembesülnie: a gazdasági világválság számos egyéni krízishelyzetet generált minálunk (is).
Milyen információkkal traktálja mindezekről a közvéleményt a média és mit mond (az egyébként plurális) propaganda? A csapból is (de még a vasalóból is) a jótékony közadakozás meg a szervezett állami és társadalmi segélyezés folyik, de sehol nem hallom egyetlen szóval sem említeni, hogy micsoda különbség van aközött a kárenyhítés között, amit az üzleti alapon kötött biztosítási szerződések meg aközött a segélyezés között, amit az állam vagy a jótékonykodók nyújtanak. Hogy az üzleti biztosítók a tényleges kárt térítik (reprodukciós értéken), a jótékony adományok megmentenek az azonnali éhhaláltól (adnak némi haladékot az éhhalálnak). Nem jobb a helyzet az életbiztosítások marketingjével kapcsolatban sem - de ebbe most nem bonyolódnék.
Látens szükséglet tehát bőven van társadalmunkban a biztosítások iránt. Úgy is mondhatnám: a biztosítási ágazat Magyarországon alulteljesít, és ennek egyik oka a hiányos biztosításmarketing. A másik ok a biztosítási üzletkötői szakma alacsony presztízse.
Pontosan ennek az alacsony presztízsnek az okait kutatva jutottam arra a gondolatra, hogy a biztosítások értékesítését egy kicsit másképp kellene művelni, mint ami az általános gyakorlat. (A témáról bővebben olvashatunk a Menj biztosra! - Olvasókönyv biztosítósoknak és ügyfeleiknek című könyvben.)
Gondolkodásom középpontjában az áll, hogy
• az emberek azért vásárolnak biztosítást, mert az anyagi biztonság és a lelki nyugalom érzésére van szükségük,
• ugyanezekre az érzésekre (anyagi biztonság, lelki nyugalom) van szükségük a biztosítós munkatársaknak is,
• ahhoz, hogy ez jól működjön, a biztosítósok munkáját magas szakmai igényesség, valamint üzleti és emberi tisztesség kell, hogy jellemezze.
Nem akarok általánosítani, de ugye volt már rá példa, hogy egy biztosítási ügynök idegesítő volt, mert őt meg a teljesítménykényszer (a jutalék) stresszelte, miközben szakmailag sem volt a helyzet magaslatán?
